Édes otthon ajtódísz

  Egy nehéz és fárasztó nap után könnyen mosolyra deríthet, ha hazaérkezve már az ajtód láttán eszedbe jut, hogy otthonod egy békés kis sziget, ahová kevésbé ér el a külvilág zaja, és ahol nyugodtan átadhatod magad a pihenésnek a kikapcsolódásnak. Készíts ezért egyéni és barátságos nyári ajtódíszt! 

img_20180606_172503_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • vessző koszorú
  • művirág (rózsa, bazsarózsa stb.), levelek
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • édes otthon felirat
  • szalag

 

  1. Első lépésként előkészítjük az alapot, a virágokat a koszorút, és a feliratot.

img_20180605_193737.jpg

 

  2. Második lépésben a koszorúra felragasztjuk a feliratot ahová szeretnénk.

img_20180605_194907.jpg

 

  3. Majd a kitalált kompozició alapján, elkezdjük a virágokat, leveleket felragasztani. Fontos és javaslom, hogy az elképzelésedet modellezd le, így körülbelül látni fogod hogyan fog kinézni az a valóságban. Gyakran előfordul, hogy a fejben összeállt kompozició kivitelezve már nem az igazi. Ebben az esetben a megrendelőmnek nem volt határozott elképzelése csak annyi, hogy ne legyen lila szín benne, így többféle variációt felvázoltam, mind a virág elrendezését, mind színekkel való játékot illetően.

img_20180605_195705.jpg

img_20180605_201712.jpg

img_20180605_202513.jpg

img_20180605_205555.jpg

   

  4. Utolsó lépésként a virágokhoz passzoló színű szalaggal díszitettem, ami továbbá kiemeli az ajtódíszt.

img_20180606_172503_1.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest:diybyandi