Készítsünk mennyezetről lógó adventi koszorút

Advent a keresztény világban a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Nézzük egy kicsit másképp az adventi koszorút, idén a mennyezetről lelógó adventi koszorút készítettem, mely más szerepet is betölt, a lakás nappalijának éke lett, míg a karácsonyfát december 24-én fel nem állítjuk.
blogra_3_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • szalma koszorú
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • fenyőágak (hamvas)
  • juta szalag
  • szalagok (vékony, vastag)
  • karácsonyi dísz
  • gyertya
  • gyertya tű

 

  1. Első lépésként a koszorú alapot kell elkészíteni. A juta szalagot rögzítjük ragasztóanyaggal, majd egyenletesen, szorosan körbe tekerjük, a legvégén szintén rögzítjük.

nevtelen_1_10.bmp

img_20181126_194823.jpg

 

 

  2. Második lépésben a fenyőágakat rögzítjük a koszorúalapra.   

Tipp: a fenyőágakat lehet naturon, teljesen körbe ölelve (alulról, felülről), illetve hamvasan, ahogy nekünk tetszik. Lehet úgy is kapni fenyőágakat, hogy eleve hamvas (én ilyet használtam), de lehet kapni erre a célra alkalmas dekor spray-t (műhó). Csak vigyázni kell vele, mert ezek általában csak beltéri környezetben őrzik meg eredeti alakjukat. 

nevtelen_2_9.bmp

 

 

  3. A vastagszalagből 4 db egyforma hosszúságú darabot vágunk le, ezeket úgy kötözzük 4 egyforma távolságban a koszorúra, hogy lesz egy hosszabb, illetve egy rövidebb része. (kb.2/3 és 1/3 arányban).

nevtelen_3_6.bmp

nevtelen_4.bmp

 

 

  4. A következő lépésként különböző hosszúságú szalagokat vágunk, s a két végére kötözzük a már kiválasztott díszeket. Mivel nálunk minden évben arany és fehér színű a karácsonyfa, ezért egyértelmű volt, hogy ez mennyezeti adventi koszorú is ebben a színekben fog tűndökölni.

Tipp: ha túl sok karácsonyi díszed van nem fontos vásárolnod ehhez a dekorációhoz újabbakat, hanem válasz ki a meglévőből néhány darabot, amit amúgy se szoktál használni, így spórolhatsz az anyagokon.

img_20181201_191448.jpg

img_20181201_203655.jpg

 

 

  5. Mikor elkészültünk a díszekkel, a gyertyatűket és a gyertyákat helyezzük fel.

nevtelen_5.bmp

img_20181201_204718.jpg

 

  6. Végül felhelyezzük a kiszemelt helyre. A mi otthonunkban a nappali amerikai konyhás, és mivel még nincs kiválasztva az étkező pult feletti lámpánk, ezért mi annak a jövendő helyére lógattuk fel. Így mind a konyhából, mind a nappaliból csodálhatjuk. El kell mondjam, nagyon jó hangulatot áraszt mikor belépünk s meglátjuk. 

blogra_1_7.jpg
blogra_3_1.jpg

blogra_2_9.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest: diybyandi