ANDI DIY

2018\10\30

Mediterán ajtódísz

  Egy kedves ismerősöm kért meg, készítsek neki is, egy az otthonához illő ajtódíszt, mellyel fogadhatja családját, barátait, vendégeit mikor beétérnek hozzájuk.

blogra_1_5.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • szalma koszorú
  • művirág (rózsa, bazsarózsa stb.), levelek
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • szalag

 

  1. Első lépésként előkészítjük az alapot, a virágokat és a koszorút.

img_20180613_194102_1.jpg

 

2. Majd a már kitalált kompozició alapján, elkezdjük a virágokat, leveleket felragasztani. Fontos és javaslom, hogy az elképzelésedet modellezd le, így körülbelül látni fogod hogyan fog kinézni az a valóságban. Gyakran előfordul, hogy a fejben összeállt kompozició kivitelezve már nem az igazi. Ebben az esetben a megrendelőmnek határozott elképzelése volt, a mediterán stílusú otthonához illő ajtódíszt szeretett volna. A mediterán sítlushoz az egyszerű meleg, pasztelszínek illenek, fontos volt, hogy ne legyen csicsás, inkább egyszerűbb, tele virággal, ugyanakkor belefért egy-két színárnyalatnyi eltérés.


nevtelen_1_3.bmp 

nevtelen_2_8.bmp

 

 3.  A ragasztás megkezdése előtt többféle variációt felvázoltam  magamnak, mind a virág elrendezését, mind színekkel való játékot illetően.

img_20180613_203651_1.jpg

 

 4. Addig díszitem a koszorút a virágokkal, amíg teljesen elnyeri végső állapotát az ajtódísz. Azonban én néha 5-10 percekre abba szoktam hagyni, ilyenkor vagy különböző szögekben nézegetem, vagy egyszerűen csak pár perc elteltével, mikor újra leülök elé meglátom kell-e esetleg még valamit még alakítanom rajta. Ilyenkor gyakran módosítok még ezt azt rajta.

img_20180613_211548_1.jpg

 

 5. Utolsó lépésként a virágokhoz passzoló színű szalagot választottam, amivel fel lehet akasztani az ajtóra. A kedves vendéget a családot, jó érzéssel tölti el mielőtt belépne.

blogra_1_5.jpg

blogra1.jpg

blogra_2_5.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess: 

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest: diybyandi

 

csináld magad nyár csokoládé home rózsaszín doboz virágok otthon rózsa diy dekoráció koszorú ajtódísz díszítés édesanyám DIY mediterán szeretem csinálni szeretem amit csinálok

2018\07\18

Édes otthon ajtódísz

  Egy nehéz és fárasztó nap után könnyen mosolyra deríthet, ha hazaérkezve már az ajtód láttán eszedbe jut, hogy otthonod egy békés kis sziget, ahová kevésbé ér el a külvilág zaja, és ahol nyugodtan átadhatod magad a pihenésnek a kikapcsolódásnak. Készíts ezért egyéni és barátságos nyári ajtódíszt! 

img_20180606_172503_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • vessző koszorú
  • művirág (rózsa, bazsarózsa stb.), levelek
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • édes otthon felirat
  • szalag

 

  1. Első lépésként előkészítjük az alapot, a virágokat a koszorút, és a feliratot.

img_20180605_193737.jpg

 

  2. Második lépésben a koszorúra felragasztjuk a feliratot ahová szeretnénk.

img_20180605_194907.jpg

 

  3. Majd a kitalált kompozició alapján, elkezdjük a virágokat, leveleket felragasztani. Fontos és javaslom, hogy az elképzelésedet modellezd le, így körülbelül látni fogod hogyan fog kinézni az a valóságban. Gyakran előfordul, hogy a fejben összeállt kompozició kivitelezve már nem az igazi. Ebben az esetben a megrendelőmnek nem volt határozott elképzelése csak annyi, hogy ne legyen lila szín benne, így többféle variációt felvázoltam, mind a virág elrendezését, mind színekkel való játékot illetően.

img_20180605_195705.jpg

img_20180605_201712.jpg

img_20180605_202513.jpg

img_20180605_205555.jpg

   

  4. Utolsó lépésként a virágokhoz passzoló színű szalaggal díszitettem, ami továbbá kiemeli az ajtódíszt.

img_20180606_172503_1.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest:diybyandi

 

csináld magad fehér nyár home rózsaszín virágok otthon rózsa diy szalag dekoráció koszorú ajtódísz díszítés bazsarózsa édes otthon DIY szeretem csinálni vessző koszorú szeretem amit csinálok

2018\06\16

Őszi ajtódísz gesztenyéből

Egyszerű, mégis nagyszerű ötletek, hogyan öltöztesd őszi díszbe ajtódat. Hogy a szomszédok a csodájára járnak ennek a gyönyörű őszi dekorációnak az egészen biztos. Lepd meg magad, a családot, a vendégeket egy csodaszép őszi ajtódekorációval. Megmutatom hogy tudod egyszerűen elkészíteni magad is.

img_20171103_125747_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • gesztenye
  • 25 cm szalmakoszorú
  • izlandi moha
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)

 

  1. Első lépésként előkészítjük az alapot, a gesztenyét és a szalmakoszorút.

27073266_1792302537455689_3463440384348496215_n_1.jpg

 

 2. Elkezdjük az alján, s egymás mellett haladva ragasztjuk fel a gesztenyéket a koszorúra. Javaslom mielőtt felragasztanád, előbb nézd meg szorosan illeszkedik-e hozzá, azért, hogy a lehető legkevesebb rés maradjon.

2_2.bmp

 

 3. Én lent kezdtem, s haladtam sorba, ahogy a képeken láthatod. Addig míg már a belső fele is gesztenye lett.nevtelen_2_1_1.bmpnevtelen_3_2.bmp

 

  4. A legvégén ott ahol még is maradtak rések, mohával takartam el. Így takar és egyben feldobja a gesztenyét.

27072948_1792332250786051_2433402669700214461_n_1.jpg
27331859_1792332040786072_7750775820336892201_n_1.jpg

  

  5. Végül ime a végeredmény, egy csodaszép, ötletes őszi ajtódísz.

img_20171103_125747_1.jpg

 

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinteresten:https://hu.pinterest.com/diybyandi/

 

csináld magad ősz home otthon gesztenye diy dekoráció évszak moha handmade koszorú ajtódísz díszítés autumn DIY decoracion szeretem csinálni szeretem amit csinálok

2018\06\06

Anyák napjára

Minden évben van egy kedves nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.

Készítsünk édesanyánknak egy egyszerűen elkészíthető ugyanakkor egyedi ajándékot.

 img_20180506_113929_1.jpg

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • csokoládé
  • oázis tégla (vízes)
  • doboz (papír, fa, vászon stb.)
  • művirág (rózsa, bazsarózsa stb.)
  • izlandi moha
  • termések
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • édesanyámnak felirat

 

   1. Első lépésként előkészítjük az alapot, az oázis téglát, a dobozt, a virágokat és a csokoládét, illetve amit szeretnék még ráhelyezni.

img_20180506_111711_1.jpg

 

 2. Beleszabjuk az oázis téglát a dobozba, lehetőleg törekedjünk arra hogy minél jobban illeszkedjen a doboz formájához. Majd a doboz belsejébe ragasztóanyagot teszünk, s belehelyezzük az oázis téglát. 

img_20180506_111757_1.jpg

 

 3. Következő lépésben elhelyezzük a főbb virágokat, amellyek az alapját képezik a kompoziciónknak. 

img_20180506_111939_1.jpg

 

 4. Ezután csokoládékat óvatosan rögzítjük egy kis ragasztóanyaggal. Egyrészt, hogy ne olvadjon meg a benne lévő csokoládé, másrészt a vékony papír ne sérüljön meg, harmadrészt a csokoládé kivehető legyen az ünnepeltnek. A hiányos részeket tetszés szerint virágokkal, termésekke és izlandi mohával díszitjük.

img_20180506_112452_2.jpg

 

  5. Legvégül a tetszőlegesen kiválasztott felíratott rögzítjük a doboz tetejére. Én ebben az esetben egy szív alakú édesanyám feliratot választottam. A végeredmény pedig csodálatosan egyedi ajándák lett. 

img_20180506_113536_1.jpg

img_20180506_113929_1.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest: diybyandi

csináld magad ajándék szív csokoládé home rózsaszín doboz virágok rózsa alkalom diy dekoráció moha handmade díszítés anyáknapja édesanyám DIY decoracion szeretem csinálni asztalidísz szeretet van szeretem az édesanyám szeretem amit csinálok sok szeretettel

2018\05\27

Anyák napjára

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. Olyan ötletet, ajándékot mutatok, amellyel szebbé teszi az édesanyák hétköznapjait, mindennap rápillant erre, s a boldogság fogja eltölteni gyermeke sajátkézzel készített ajándéka láttán. Ennek elkészítése nem kerül óriási energiába és pénzbe sem, mégis a legtöbbet adja édesanyja szívének.

img_20180506_111409_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • csokoládé
  • oázis tégla (vízes)
  • doboz (papír, fa, vászon stb.)
  • művirág (rózsa)
  • izlandi moha
  • termések
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • csillag lili (türkizkék)
  • édesanyámnak felirat

 

   1. Első lépésként előkészítjük az alapot, az oázis téglát, a dobozt, a virágokat és a csokoládét, illetve amit szeretnék még rárakni.

img_20180506_104030_1.jpg

 

  2. Beleszabjuk az oázis téglát a dobozba, lehetőleg törekedjünk arra hogy minél jobban illeszkedjen a doboz formájához. Majd a doboz belsejébe ragasztóanyagot teszünk, s belehelyezzük az oázis téglát. nevtelen_2.bmp
 

 3. Következő lépésben a csokoládékat óvatosan rögzítjük egy kis ragasztóanyaggal. Egyrészt, hogy ne olvadjon meg a benne lévő csokoládé, másrészt a vékony papír ne sérüljön meg, harmadrészt a csokoládé kivehető legyen az ünnepeltnek.

img_20180506_105420_1.jpg

 

 4.Tetszés szerint a virágokat elrendezzük a csokoládék között, illetve közé tesszük az izlandi mohát.

img_20180506_105552_2.jpg

 

 5. Én a pasztel sárga színű alap mellé úgy döntöttem, hogy türkizkék csillag lilit választok, mely nagyon jól feldobja ezt a színt. A csokoládé csomagolásából egy kicsit levágunk és rögzítjük az édesanyámnak felíratot. 

nevtelen_1_1_1.bmp

 

  6. S végül megmutatom az elkészült anyáknapi ajándékomat, melynek nagyon örült az én anyukám, hisz az édességet nagyon szereti, illetve meghatódott, hogy ilyen szép emléket készítettem neki.

img_20180506_111409_1.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest:https://hu.pinterest.com/diybyandi/

 

csináld magad ajándék csokoládé home doboz virágok otthon rózsa alkalom diy dekoráció moha handmade díszítés anyáknapja édesanyám DIY decoracion szeretem csinálni asztalidísz szeretet van szeretem az édesanyám szeretem amit csinálok sok szeretettel

2018\05\22

Születésnapra


img_20180519_161450_1.jpg

 

Amire szükséged lesz az elkészítéséhez:

  • doboz
  • ragasztórúd (ragasztópisztoly)
  • oázis tégla (vizes)
  • sok szeretettel felirat
  • faágak
  • izlandi moha
  • virágok
  • gombok
  • csillagrózsa
  • termések (mogyoró)
  • puha faszelet
  • szalag
  • s minden amit tetszés szerint rá szeretnél tenni

 

  1.Első lépésben elő kell készíteni az alapot, hogy minél olcsóbban hozzam ki, ezért a fa ágakból álló dobozt magam készítettem el. A kertben összegyűjtöttem faágakat, melyeket kb. egyforma hosszúra vágtam metsző ollóval.img_20180518_190920_1.jpg

 

  2. Az egyik oldaláról elkezdve egyenként egymáshoz igazítva ragasztópisztollyal felrögzítettem, addig míg körbe nem értem. Figyelni kell, hogy az ágak egymáshoz passzoljanak, s így nem lesz nagy rés egymás között. Ez egy kicsit lassabb folyamat, de ez az egyik lelke a doboznak, s megéri időt szánni rá.

img_20180518_192013_1.jpg

 

 3. Mikor körbe értünk, az eredmény magáért beszél. Nagyon szép lett.

nevtelen_1_1.bmp

 

 4. Következő lépésben az oázis téglát beleszabjuk a doboz belsejébe, ezt nagyon könnyen egyszerűen késsel szabhatjuk olyan formára amire szeretnék. Majd ragasztópisztollyal rögzítjük az alját több helyen, ezzel fixáljuk a dobozban. Ez egy nagyon jó alap szinte minden olyan dekorációhoz, aminél egy teret kell kitöltenünk, ugyanakkor a felületére bármit tehetünk (pl: virágok, termések, mohák stb.)

img_20180518_203829_1.jpg

 

  5. Elkezdjük a mohát rögzíteni ragasztópisztollyal a doboz tetejére, olyan sűrűségben ahogy szeretnék.

nevtelen_3_8.bmp

 

  6. Mikor készen lettünk a moha alappal, egyszerűen elkezdjük rakosgatni az otthon található, színben, stílusban egymáshoz illő virágokat, terméseket, dekorációs kellékeket. Nekem mindig van egy alap elképzelésem, a dekorácós kellékeket kipakolom az asztalra, s egyszerűen elkezdem felhelyezni, melyik hová illik, s végén ha úgy érzem ott tökéletes felragasztom, amiben nem vagyok biztos azt ott hagyom ragasztás nélkül, s nézegetem majd áthelyezem más helyre, s mikor megtaláltam ahová illik a végén összeáll a kész ajándék, vagy otthoni dekoráció. 

img_20180518_215058_1.jpg

img_20180518_215051_1_1.jpg

   

  7. S íme a végeredmény, egy nagyon szép ajándék, emlék, mely ugyanakkor az ünnepelt lakásában is egy csodaszép dekoráció lehet.

img_20180519_161515_1.jpg

img_20180519_161345_1.jpg

 

Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess:

instagram:https://www.instagram.com/diybyandi/

pinterest:https://hu.pinterest.com/diybyandi/

 

 

csináld magad gomb ajándék home doboz virágok otthon rózsa alkalom diy mogyoró szalag dekoráció moha handmade díszítés bazsarózsa fadarab faágak DIY decoracion szeretem csinálni asztalidísz szeretem amit csinálok sok szeretettel

2017\11\26

Rólam

Sziasztok!

Andi vagyok, rajongok a saját készítésű dekorációs termékekért, lakberendezési tárgyakért. Szeretném megmutatni nektek az én kis világom. Színes témaválasztékom kiterjed az otthoni dekorálás minden területére, legyen szó egy komplex asztali díszről, vagy akár csak egy egyszerű poháralátétről, esetleg egy esküvői ajándékról, mindig mindent kihívásnak tartok, és szeretek egy ötletet a tervezéstől a megvalósulásig már-már gyermeki kíváncsisággal végig követni.

Minden, amit készítek részletesen képekkel leírással megmutatok nektek. Ha bármilyen a blogomon található témával kapcsolatban kérdésed van, ne habozz írni nekem! Jó szórakozást!

 

Hi everybody!

I am Andi . I like to make my own decor stuff and to make my home prettier.I want to show my decor ideas step-by-step. Are you ready? :)

Please follow me , thanks!

insta:#diybyandi

24129882_1716143235071620_7727633189657914_n.jpg

magamról diy Rólam

süti beállítások módosítása